TKK projekt

2020. december 23-án, szerdán a 3. a osztály diákjai az interdiszciplináris témakör (ITS) keretében három rövid filmet tekintettek meg. Ezt követően egy feladatlapot oldottak meg a látottak alapján. Következő feladatként megtervezték a saját termékük csomagolását és a termék deklarációját. A csomagolás kiválasztásakor a vevők érdeklődésének a felkeltését tartották szem előtt, a deklaráció elkészétése során pedig nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az tartalmazza a szükséges adatokat.

A diákok által készített termékek azt bizonyítják, hogy a munkájuk során ötletesek és motiváltak voltak.

Zapisala: Ildikó Kovač

***

A diákok visszajelzése

A mai nap az interdiszciplináris témakör (ITS) tananyagtartalmával foglalkoztunk. A reggelt két rövid zoom-találkozással kezdtük, amikor a tanáraink ismertették a teendőinket. Először mindenki egyedül dolgozott: három kisfilmet néztünk meg, és ennek alapján válaszoltunk néhány kérdésre. Ezek a filmek a háztartási termékekről, a zöldségtermesztésről és az öko-szociális gazdaságokról szóltak. A filmek segítenek nekünk abban, hogy megfelelően el tudjuk készíteni a termékeinket. Ezt követően a Zoomon találkoztunk a csapattársainkkal, hogy elkészítsük a termékünk csomagolását. Ennek során ügyelnünk kellett a célközönségünkre, a termék fajtájára, valamint az összetevők és az allergének megfelelő feltüntetésére, stb. Végül az elkészült munkáinkat továbbítottuk a tanárainknak.

Barbara

ITS piškot sreče | ITS vegeta | ITS žitne ploščice