Sajtónyilatkozat

Mivel az eltelt napokban különböző információk jelentek meg a médiában (ezúttal) a Lendvai Kétnyelvű Középiskola (KKI) beiratkozási arányával kapcsolatosan, a következő sajtónyilatkozatot adjuk ki:

Minden évben a KKI-ban az alapítók, az Oktatási, Tudományos és Sportminisztérium és az MMÖNK (Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség) jóváhagyása alapján meghirdetjük a megpályázható tanulási helyeket az általunk megvalósított programokban. A tanulási helyek a tagozatok létszáma alapján kerül meghatározásra, ami a KKI esetében 16, viszont ritkán van olyan eset, hogy egy adott programba annyi diák iratkozik, ezért vonjuk össze a különböző programokat kombinált tagozatokba. Ez a szabály folyamatosan érvényes, és csak ezen a módon tudunk több programot megvalósítani, mint amennyit meghirdetünk. Ezért több hely nincs elfoglalva, ami viszont nem azt jelenti, hogy a beiratkozási arány rossz.

A Lendvai KKI kétnyelvű programjai beiratkozási aránya az eltelt 20 évben az alábbi táblázatban látható, és hiteles adatokon alapul:

A beiratkozás ingadozása az általános iskolát befejező tanulók létszámától is függ, hiszen változnak az igényeik, érdekeltségük és az általános iskola általi irányítás is. Az említettekre sajnos nincs befolyásunk, ennek ellenére együttműködünk az általános iskolákkal a pályaorientációban. Ezek közé tartoznak az iskolai programok promóciója, a hiányszakmák és egyéb szakmák bemutatásával, különösen azok a szakmák bemutatásával, amelyekre a helyi környezetnek is szüksége van, de az iskolákkal különböző szakkörök, technikai napok, nyílt napok és egyéb tevékenységek megvalósításával is együttműködünk. A régió általános iskoláival különböző projektekben is együttműködünk, pl. a Bistricai Prežihov Voranc Általános Iskolával a folyó tanévben egy robotikai projektben vettünk részt.

A beiratkozás a különböző programokba évente változik; az eltelt években főképp a gimnáziumban és a közgazdasági technikumban csökkent a beiratkozók száma, ami országos szinten is tendenciaként jelentkezik. Ennek ellenére folyamatosan figyelmeztetünk arra, hogy a beiratkozók száma a kétnyelvű terület szükségleteire tekintve túl kevés.

Szintén folyamatosan figyelmeztetünk arra, hogy a tanulók túl nagy része a régión kívüli iskolák ugyanolyan programjaiba iratkoznak, ennek következménye pedig az, hogy a fiatalok elköltöznek a régióból, ami a régió jövőjére nézve nagy veszélyt jelent. Folyamatosan pedig az is jelentkezik, hogy a diákok egy része a középiskolai képzés során visszatér, és az iskolánkba iratkozik. Ezeket a diákokat tárt karokkal fogadjuk, segítünk nekik bepótolni a hiányzó tananyagot, és támogatjuk őket a tanulmányik befejezésében.

A beiratkozás és a különböző programok iránti ingadozás ellenére a beiratkozás a lendvai KKI-ban stabil, jelenleg növekvőben van. Éppen ezért, és a magas számú kisebb csoportok miatt – ami a szakmodulok, nyelvek és a testnevelés esetében alakul ki (idén pl. 179) – helyszűkével küszködünk, és a második emeleti terasz beépítésével új helyiségeket kapunk, ezzel pedig biztonságos, ösztönző és innovatív tanulási környezetet, és minőségi képzést biztosítunk.

Az eltelt években megnövekedett a beiratkozások száma a tágabb környezetből is, ezért az egynyelvű általános iskolákból beiratkozó diákok száma szinte a beiratkozottak felét jelenti. Ezek a diákok számára módosítottuk a magyar nyelv oktatását is, amit kezdő szinten tanulhatnak.

A 2022/23-as tanévre vonatkozó beiratkozással elégedettek vagyunk:

87 új diák iratkozott be, és 26 tagozatban 16 különböző programot valósítunk meg. A képzést idén 77 diák fejezi be, ami azt jelenti, hogy a jövő tanévben mintegy 10 diákkal lesz több az iskolában (összesen tehát a következő tanévben mintegy 288 diákja lesz az iskolának).

Diákjaink sikeresen zárják a középiskolai képzést, amely során kiváló eredményeket érnek el különböző versenyeken, projektekben, kutatómunkákban, pályázatokon stb. Képzésüket különböző felsőoktatási intézményekben folytatják, vagy a helyi vállalatokban vállalnak munkát. Sikereik megtekinthetők az iskola honlapján és a közösségi médiában. Tevékenységeinket bemutatjuk az iskolai krónikában, beszámolókban és egyéb hivatalos dokumentumokban, ami szintén hozzáférhető a honlapunkon. A különböző sikerekről pedig egykori diákjaink sikeressége is bizonyítékot ad, hiszen gyakran visszatérnek, és elmondják, hogy az iskolától megkaptak mindent, amire szükségük volt, az egyén sikeressége pedig a legnagyobb mértékben saját akaratától függő.

Gyakran kapunk dicséretet az alapítónktól és társalapítónktól, a szülőktől és diákoktól, valamint az oktatási szakmától is, viszont a nyilvánosságtól, ill. a helyi közösségtől több támogatást várunk el, mint amiben jelenleg, mint az egyetlen kétnyelvű középiskola, részesülünk, hiszen az eltelt években érdekessé vált a tágabb, nem csak a kétnyelvű környezetben. A legjobban az zavar minket, hogy egyesek a legkisebb kudarc és sikertelenség miatt – ami szintén egy iskola és az egyén fejlődésének és életének része – is lincselni akarnak bennünket. Ezt pedig sem az iskola dolgozói, főképp pedig a diákjai nem érdemlik meg!

A negatív kritika gyakran a Lendvai KKI tanáraira is irányul, akik munkájukat szakszerűen végzik, folyamatosan továbbképzik magugkat, és ezáltal fejlesztik szakmai tudásukat. A tanári kar folyamatosan fiatal kollégákkal bővül, ami azt jelenti, hogy új munkatársakat foglalkozatunk, nem pedig elbocsájtunk dolgozókat. Így a fiataloknak lehetőségük van arra, hogy az idősebbektől tapasztalatokat és tudást szerezzenek, ami a fiatalos energiájukkal és ötleteikkel ötvöződik. A KKI dolgozóira irányuló bármilyen kommentár (főképp a névtelen kommentárok) ezért elfogadhatatlan és szánalmas.

A félreértések és dezinformációk elkerülése érdekében mindenkit szeretettel meghívunk, hogy látogasson meg bennünket, vagy legalább olvassa végig honlapunkat, ahol minden, az iskola életével és a benne folyó munkával kapcsolatos információ elérhető. Az információk értelmezése és  magyarázata érdekében pedig az iskola vezetősége mindig rendelkezésre áll. A megfelelő kommunikációval és jó szándékú javaslatokra és a konstruktív kritikára pedig nyitottak vagyunk.

Az összes médiának és személynek, akik ezt ilyen módon teszik, köszönetet mondok, hogy konkrétak és objektívak.

Azoknak a médiumoknak, akik viszont nem kérnek tőlünk sem véleményt, sem magyarázatot, a tudósításuk nem objektív, csak saját, ill. egyoldalú véleményt közölnek, tudomásunk nélkül jelentenek meg szövegeket és fényképeket, amelyek intellektuális tulajdoni szerzői jogvédelem alatt vannak, sértik a személyes adatok védelméről szóló rendelet és törvény határozatait, az egyéb kommentelőknek pedig a következőket üzenjük:

Kérjük, hogy szügségtelenül és a beiratkozási adatok értelmezése és megértése nélkül, valamint egyéb, a Lendvai KKI-val kapcsolatos dolgokat ne kommentálják, hiszen ezzel megtévesztő információkat terjesztenek és kárt okoznak a Lendvai Kétnyelvű Középiskola közintézménynek. A média az újságírói etika értelmében köteles tiszteletben tartani a törvényeket, jogszabályokat és az újságírói etikai kódexet (https://novinar.com/drustvo-novinarjev-slovenije/o-nas/dokumenti/kodeks/), és objektív módon közölni az információkat.

Az egyén szabadságát, a véleménye kifejezését is, pedig a már 1789-ben elfogadott Az emberi és polgári jogok nyilatkozata meghatározza, ami alapján a Szlovén Köztársaság Alkotmányának 4. cikkelyében és egyéb törvényeiben is meghatározzák, hogy: „A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt.”

Hajdinjak Prendl Silvija igazgató a Lendvai KKI munkaközössége nevében