Az 1. a osztály diájkai 2024. december 19-én, csütörtökön Mariborba mentünk a tevékenységi hét keretében. Ott meglátogattuk az UKM-t (Egyetemi Könyvtár, MARIBOR) és az UGM-t (Maribori Művészeti Galéria). A könyvtárban érdekes bemutatót tartottak az intézményről és a projektjeikről. A könyvtárban megismerkedhettünk a szolgáltatásaikkal, Maister Rudolf magánkönyvtáráról is sok mindent megtudtunk, amely szintén a gyűjteményben kapott helyet. A diákok egy része az UKM többi helyiségébe is belátást nyert. Majd elsétáltunk a Maribori Művészeti Galériába, ahol tárlatvezetésben volt részünk, megtekintettük a Spectrum (Spekter) c. kiállítást. Itt szlovén művészek munkáit néztük meg, például Tavčar David, Krašovec Metka, Kobilca Ivana, Zorko Vlasta műalkotásait, stb. A program végén szabadidőt kaptunk a város megtekintésére, illetve vásárlásra is volt időnk. Néhányan az Europarkban töltöttük az időt, míg mások enni mentek.
-
Legfrissebb
- Művészeti nap és könyvtári információs ismeretek
- Spagetti hidak akcióban c. verseny iskolai fordulója
- A lendvai Lek építkezésén
- Ünnepi üdvözlőlap készítése
- Tanulmányi kirándulás a celjei Tehnoparkba
- Téli sportnap 2024
- Muravidék körzeti középiskolai férfi kosárlabda bajnoksága
- Nyílt nap 2024
- Toyota Haszongépjárművek Napja
- Üdvözlő 2025
- Muravidéki magyar versünnep 2024
- Diákjaink publikációi a Lindua új számában
Kategóriák
Archív