Leendő óvodapedagógusok találkozója 2022

2022. 5. 5-én, csütörtökön az 1.b osztály diákjai részt vettek a Leendő óvodapedagógusok találkozóján Jesenicén, az óvodai nevelési programban tanuló diákok hagyományos találkozóján. Az idei találkozó szlogenje a “Keltsük életre a hulladákokat!” volt. A bevezető program után a diákok különböző tevékenységekhez csatlakoztak, ahol ismerkedhettek az óvónők munkájával, a gyermekekkel való munka módjaival, valamint a gyermekekkel való foglalkozás jellemzőivel és a gyermekek viselkedésével. A diákoknak lehetőségük volt a tapasztalatok megosztására és a társalgásra is. A zárórendezvényen pedig bemutatták a tevékenységek keretében létrejött alkotásokat.

MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉGEK

A diákok különböző tevékenységeken vettünk részt. Én a tánchoz csatlakoztam, ahol egy táncos koreográfiát tanultunk meg. Ezt követően más tevékenységekben részt vevő diákokkal karöltve egy rövid előadást készítettünk “Tisztítsuk meg az erdőt!” szlogennel.

Lebar Elisa, 1. b

MATEMATIKAI TEVÉKENYSÉGEK

A matematikai tevékenységek keretében különböző hulladékdobozok méreteit mértük meg, majd kiszámítottuk azok térfogatát. Aztán szétszedtük a dobozokat a lehető legkisebb méretekre, és újra számítottuk a térfogatukat, majd összehasonlítottuk az eredményeket. Ezek után papírból különböző testeket készítettünk, és megtanultuk, hogyan mutassuk be ezt a gyerekeknek.

Njakaš Sofia, 1. b

TERMÉSZETTUDOMÁNYI TEVÉKENYSÉGEK

A diákok a CO2 molekula Ökodetektívjeivé váltunk. Egy plakátot készítettünk a CO2 jó és rossz tulajdonságairól, aztán különböző kísérleteket végeztünk. Részt vettem a terrárium elkészítésében, amellyel a zárórendezvényen bemutattuk az üvegházhatást.

Kovač Mia, 1. b

GYEREKJÁTÉKOK

Megismertük az ABC szabályt, majd a próbabábun kipróbáltuk az alapvető újraélesztési eljárásokat. Aztán megtanultuk, hogyan kell hívni a 112-t, és hogyan tanítsuk meg az óvodás gyerekeket arra, mit tegyenek, ha valaki megsérül.

Utroša Nika, 1. b