Bolti eladó

  • A KÉPZÉS IDŐTARTAMA: 3 év
  • A SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: bolti eladó
  • A KÉPZETTSÉG SZINTJE: IV.
  • KIVITELEZÉS: A képzés az iskolában és a munkáltatónál folyik, ahol a gyakorlati képzésre kerül sor.

BEIRATKOZÁSI FELTÉTELEK

A képzési programba az iratkozhat be, aki:

  • befejezte az általános iskolát vagy
  • alapfokú szakiskolai képesítést szerzett, illetve a korábbi előírások szerinti, azonos értékű képzésben vett részt.

A SZAKKÉPESÍTÉS LEÍRÁSA

A bolti eladó munkája sokszínű, hiszen sok feladatot foglal magába. Felelős az áru értékesítéséért, kiszolgálja és tájékoztatja a vásárlókat, gondoskodik az árak feltüntetéséről, valamint részt vesz az áru leltározásában és raktározásában. Ahhoz, hogy a bolti eladó munkája során sikeres legyen, nagyon jól kell ismernie az áruk tulajdonságait, hiszen csak így képes kielégíteni a vevők igényeit és kívánságait. Személyes kapcsolatban van a vevőkkel, kedvességével és hasznos tanácsaival befolyásolhatja őket. A bolti eladó gondoskodik arról is, hogy az áru értékesítése a jogszabályokkal összhangban történjen.

LEGGYAKORIBB MUNKAKÖRI FELADATOK

  • átveszi és előkészíti az árut az értékesítésre,
  • rendezi az üzlethelyiséget,
  • ismeri az árutípusokat, tanácsot ad a vásárlóknak,
  • értékesíti az árut,
  • megtervezi az üzlet működését ,
  • szakszerűen végzi a munkáját,
  • különböző nyelveken kommunikál.

A VÉGZETTSÉGSZERZÉS FELTÉTELE

A diáknak eleget kell tennie a közismereti tantárgyak, a kötelező és a választható modulok követelményeinek, valamint a nyílt kurrikulum azon modulkövetelményeinek, amelyet az iskola meghatározott. Eredményesen kell teljesítenie a szakköri tevékenységek tartalmaiból is  és a gyakorlati képzésen a munkáltatónál, valamint a záróvizsgán.

A záróvizsga szerkezete:

  • írásbeli és szóbeli vizsga szlovén nyelv és irodalomból vagy magyar nyelv és irodalomból,
  • termék készítése vagy szolgáltatás és annak megvédése.

TOVÁBBTANULÁS

A sikeres záróvizsga után a diák a szakiskolai programot kiegészítő szakközépiskolai programba (politechnikumba) iratkozhat, és két év alatt közgazdasági technikusi végzettséget szerezhet, azaz V. képzettségi szintre juthat.

ÁLLÁSLEHETŐSÉG

A bolti eladó boltokban, speciális vagy önkiszolgáló üzletben, áruházban, diszkont és nagyáruházban, valamint bevásárlóközpontban értékesíthet textíliákat, lábbeliket, élelmiszereket, kozmetikai termékeket, könyveket, elektromos készülékeket, hangszereket, építőanyagokat, ékszereket, autókat, bútorokat, mezőgazdasági és gépészeti termékeket.

GYAKORLATI KÉPZÉS A MUNKÁLTATÓNÁL

A diákok az első, a második és a harmadik osztályban munkahelyi gyakorlati képzésen vesznek részt, ennek időtartama 34 hét. Ennek megszervezésekor helyi és a régión kívüli vállalatokkal, kisiparosokkal és intézetekkel, valamint a Szlovén Kereskedelmi Kamarával működünk közre.

 

Tantárgyfelosztás

 

Pillanatfelvételek

 

További előadások