AIDS elleni világnap

2014. december 1-jén a 2. évfolyamos diákok megismerhettek néhány fontis információt a véradásról és a HIV vírussal való fertőzés veszélyeiről. A tanulságos előadást a Maribori Egyetem Orvostudományi Karának hallgatói tartották…

Več/Több

A romák élete

2014. november 28-án a 3. A és a 3. B osztályok diákjai részt vettek egy előadáson és kerekasztal-beszélgetésen, amelynek témája a romákról szóló sztereotípiák és előítéletek voltak. Megismerték, hogy miként…

Več/Több

Sky Disco

2014. november 25-én, kedden, meglátogatott bennünket Sky Disco, New York-i zenész, aki bemutatta életútját és munkáját az angol tehettséggondozási program diákjainak és a 3. b osztálynak. A zenésznőnek nagyon tetszett…

Več/Több

Röplabda – regionális forduló

Iskolánk szervezésében zajlott 2014. november 20-án, csütürtükön a regionális középiskolás röplabdatorna, amelyen hét muravidéki középiskola vett részt. Iskolánk csapatjának sajnos nem sikerült döntőbe jutni, hiszen vereséget szenvedtek a második helyen…

Več/Több