2015. január 17-én folyt Ilirska Bistricán az íjászati terembajnokság országos fordulója az általános és középiskolás diákok számára. Iskolánkat Somi Lars képviselte, aki betegsége ellenére pályára állt és kategóriájában a 18-…
2015. január 12-én, hétfőn, a 3. a és 3. b osztály diákjai részt vettek a Nemzeti kisebbségek c. előadáson, amelyet dr. Göncz László tartott. Az előadáson és az azt követő…
2015. január 8-án a 2. a, 2. c/d, a 3. a és a 3. b osztályok diákjai részt vettek a családi és kortársak közötti erőszakról szóló előadáson. A rendezvény díszvendége…
2014. december 24-én a függetlenség és egység napja alkalmából ünnepélyt szerveztünk, valamint a diákok részt vettek a pirotechnikai eszközök és a drogok veszélyeiről szóló előadáson, amelyet a Lendvai Rendőrállomás munkatársa…
A tanév elején a matematika tanárok munkaközössége már harmadjára fotópályázatot hírdetett meg, amelynek címe ezúttal a »Matematika az építészetben« volt. Iskolánk diákjai olyan pillanatokat próbáltak lencsevégre kapni, amelyekről úgy gondolták,…
Minden diáknak köszönjük a pályázaton való részvételt, külön pedig gratulálunk a három győztesnek (Nemec Oskar, Olah Damir és Niki Sobočan), akik a díjakat a 2015. február 6-án. a szlovén kultúrünnep…
A Pokol: bennünk lakik, körülvesz bennünket című projektnapot 2014. december 19-én tantárgyközi együttműködés keretében (SZLO-MNY-TÖRT) szerveztük meg iskolánk elsős és harmadikos gimnazistái számára. A diákok a nap folyamán szlovénul és…
„Az értékek nem sokat érnek, ha pusztán szavak maradnak.” 2014. december 22-én, hétfőn, ismét megnyitottuk iskolánk kapuit és diákjainknak, valamint a z I. Sz. Lendvai KÁI, a Kobiljei…
2014. december 17-én, szerdán, az innovációs projekt keretében a 2. a osztály számára projektnap folyt a kristályokról. A diákok először megismételték a kémiai tudásukat, majd angol és német nyelven megismerték…
2014. december 15-én, hétfőn, az 1. a osztályosok projektnapot tartottak az innovációs projekt keretében Toxikológia címen. A bevezető kémia órát 5 óra német és angol követte, ahol a diákok megismerték…