Erasmus+ Building Bridges – elsődik jelentés

Az Erasmus+, “Building Bridges” projekt Németország Észak-nyugati részére repített bennünket 2017. október 8-án. Másnap, a hideg időjárás ellenére meleg fogadtatásban részesültünk a Duisburgi Gottdired-Wilhelm-Leibniz Középiskolában. Az igazgatóúr köszöntője és néhany ismerkedő játék után a helyi projektben résztvevő diákok körbevezettek bennünket óriási iskolájukon. Hogy ne bemutatókon keresztül ismerkedjünk meg városukkal, elutaztunk a belvárosba, ahol feladatokat teljesítve felfedeztük Duisburgot. A nap folyamán sokat nevettünk, ismerkedtünk és mindezek mellett még idegennyelvünk tudását is gyarapítottuk.