A szlovén kultúra ünnepe megrendezésére 2025. február 7-én, pénteken került sor. A kultúrműsor középpontjában a kultúra állt. Feltettük a kérdést, hogy mi a kultúra, mit jelent kulturáltnak lenni, mit jelent maga a kifejezés. Irodalmi, nyelvészeti, szociológiai és történelmi szempontból vizsgáltuk.
Az eseményt Kepe Tija és Pahor Staša zenés fellépése színesítette, akik saját maguk dolgozták fel az egyik híres szlovén popdalt. Amellett, hogy az egyik zongorázott, a másik furulyázott, duettet is énekeltek.
Ebből az alkalomból az idei pályázat három legjobb irodalmi firkáit is díjaztuk. Car Vito, Pal Iris és Vučko Tino voltak díjazva. A díjon kívül a nyertesek egy szabadon választott könyvet és egy USB-kulcsot is kaptak. A kulturális program során a színpad hátterét Ozbetič Stele firkája díszítette.
Ezt követte egy vígjáték, a rasszizmusról szóló film, amely arra emlékeztet minket, hogy valamikor mindannyian lehetünk rasszisták, még ha csak egy pillanatra is. A komédia segít abban is, hogy a nevetés segítsegével megnyíljon a szívünk, és így könnyebben elengedjük előítéleteinket. Az ünnep kultúrműsorát mag. Zver Gabriela és Dancs Anna tanárnők készíteték el. A diákok közül Kepe Tija, Pahor Staša, Krajačič Lara, Smodiš Taja, Hozjan Tian és Vučko Tino léptek fel.
A Google szolgáltatásait aktívan használóként nem hagyhatjuk figyelmen kívül a doodle-okat, az úgynevezett alkalmi logókat, rajzokat, amelyek különböző ünnepekről, jeles napokról emlékeznek meg, híres személyiségek születésnapjának évfordulóit ünnepelve. Idén tehát az irodalom világa iránt érdeklődő diákokat hívtuk meg, hogy aktívan vegyenek részt az ünneplésben.