Pál Péter negyedikes gimnazista 2016. november 12- én részt vett a Radnóti Miklós nemzeti vers- és prózamondó versenyen, amely az összes verseny legnagyobbika. Péternek sikerült megvédenie a két évvel ezelőtt elnyert, a Nemzet Legjobb Ifjúsági Versmondója címet, azaz a Radnóti diplomát. A zsűri elsősorban a bensőséges versmondását díjazta. Másnap, november 13-án a budapesti Nemzeti Színházban a Nemzeti VERSeny keretében Sajó Sándor A vén bolond c. versével szerepelt. A verseny döntőjét három forduló előzte meg, így a több, mint 200 nevező közül csak 28-an adhatták elő produkciójukat. Kiváló előadását arany minősítéssel értékelték, továbbá neki ítélték oda az első helyezést is, így az esti, immár a Nemzeti Színház nagytermében megrendezett gálán is szerepelhetett.
-
Legfrissebb
- Pót- és kiegészítő vizsgák – őszi vizsgaidőszak 2023/24
- Az érettségi és a záróvizsga bizonyítványainak ünnepélyes átadása 2024
- Kultúrák közötti kommunikáció a Kárpát-medencében – Nyári tábor 2024
- A szakmai érettségi eredményei 2024
- A WSDA 2024-es nemzetközi vitaakadémia nyertes vitázója
- 3. sportnap 2023/24
- Nyári iskola diákoknak – fagyasztott szárítás
- A szlovén államiság napja és a tanévzáró rendezvény
- Pót-, kiegészítő és tantárgyi vizsgák – tavaszi vizsgaidőszak 2023/24
- Színházi előadások az óvodásoknak
- Cambridge English angol nyelvvizsga
- 2024. évi záróvizsga eredményei
Kategóriák
Archív